Mi a költség? – Jogállami válaszok a Kúria kérdéseire

A 2013. június 25. napjára kiírt tárgyalás előkészítése során a Kúria kérdéseket intézett a Legfőbb Ügyészhez a pénzügyi szolgáltatások árazásával kapcsolatban (Mi a költség? – A Kúria a Legfőbb Ügyész állásfoglalását kéri,)

A Legfőbb Ügyész 2013. május 9. napján megfogalmazta a válaszait a feltett kérdésekre (A Legfőbb Ügyész mentőövet dob az OTP-nek). Álláspontunk szerint a Legfőbb Ügyész válaszai fogyasztóvédelmi szempontból elfogadhatatlanok, mert a Legfőbb Ügyész következtetései ellentétesek a nemzetközi fogyasztóvédelmi elvekkel és az Európai Unió jogszabályaival.

Europa-Jogallam Magyarország az Európai Unió tagja. Az Európai Unió jogrendszere a jogállamiság elvére épül. A magyar fogyasztóknak is kijár azoknak a szigorú fogyasztóvédelmi szabályoknak a védelme, amelyek az elmúlt 30 évben az Európai Unióban életbe léptek.

A magyarországi fogyasztók nem kerültek volna a pénzügyi összeomlás határára, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elvárta volna a bankoktól a magyar törvények, a nemzetközi fogyasztóvédelmi elvek és az Európai Unió jogszabályainak a betartását.

Ebben a bejegyzésben mi is megválaszoljuk a Kúria kérdéseit, annak érdekében, hogy a Kúria számára – a 2013. június 25-dikei döntéshez – egy jogállami zsinórmértékkel készült szakvélemény is rendelkezésre álljon.


Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre és Likeoljon minket a Facebookon, hogy az elsők között értesüljön az eredményeinkről!


A Kúria végzése:

Download A Kúria Kérdései a Legfőbb Ügyészhez 2013. április 4.

Válaszok a kérdésekre:

banner-law

1. Fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés esetén hogyan határozható meg a költség fogalma?

Fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés esetén a “költség” fogalma azoknak a szolgáltatásoknak a  pénzben kifejezett értékére utal, amely szolgáltatásokat a fogyasztó a kölcsönszerződéssel összefüggésben igénybe kell hogy vegyen. Ezek a szolgáltatások lehetnek az adott bank által nyújtott szolgáltatások vagy harmadik személy által nyújtott szolgáltatások.

1.1. A bankok által nyújtott szolgáltatások pénzben kifejezett értéke

A banküzemi működés egyik legfontosabb jellemzője, hogy a bankok különböző pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak az adósoknak, és az adósok pedig ellenszolgáltatást fizetnek a bankoknak ezekért a pénzügyi szolgáltatásokért cserébe.  A banki szolgáltatásokhoz kapcsolódó “költség” fogalmát a legkönnyebben úgy lehet bemutatni, ha összehasonlítjuk a banküzemi “költségeket” az árukereskedelem “áraival” vagy a nem-pénzügyi szolgáltatások “díjaival”

  • Árukereskedelem: az árukereskedelemben az árukért fizetett ellenszolgáltatást a köznyelv általában “ár”-nak nevezi (egy cipő “ára” = 30.000 Ft). Egy cipő “ára” tehát nem más, mint a cipő pénzben kifejezett értéke.
  • Nem-pénzügyi szolgáltatások: a nem-pénzügyi szolgáltatások piacán a szolgáltatásokért  fizetett ellenszolgáltatást a köznyelv általában “díj”-nak nevezi (egy közjegyző óra-“díja” = 30.000 Ft). A közjegyző “díja” tehát nem más, mint a közjegyző munkájának a pénzben kifejezett értéke.

A pénzügyi szolgáltatásoknak ugyanúgy van pénzbeli ellenértékük, mint az árukereskedelemben az áruknak és a nem-pénzügyi szolgáltatások piacán a szolgáltatásoknak. Amikor egy bank pl. fogyasztási, lakossági kölcsönt nyújt egy fogyasztónak, akkor az a kölcsön különböző banki szolgáltatások összessége: pl. tőke rendelkezésre bocsátása, hitelszerződés megkötésének az adminisztrációja, a hitel futamideje során szükséges adminisztráció, pénzváltási szolgáltatás. A bankok ezeket a szolgáltatásokat mindig pénzért (ellenszolgáltatásért) cserébe végzik, ezért ezeknek a szolgáltatásoknak mindnek van pénzben kifejezett értéke. A bankok azonban sokféleképpen nevezhetik el a különböző pénzügyi szolgáltatásaikért fizetett ellenszolgáltatásokat: pl. kamat, folyósítási díj, kezelési költség, konverziós marzs.

Megj.: A Gazdasági Verseny Hivatal (GVH) egy 2009-es elemzésében bemutatta, hogy a magyar pénzügyi szektor egyik problémája pont az, hogy a pénzügyi termékek költségstruktúrája átláthatatlan, többek között, azért mert a bankok a különböző típusú és a legváltozatosabb elnevezésű költségeket alkalmazzák
(GVH – Váltás egyes lakossági és kisvállalati pénzügyi termékek esetében, 2009. február 5.).

A törvényalkotó azért használja a “költség” fogalmát, hogy azzal lefedje az összes ellenszolgáltatást, amit a bankok elkérnek a fogyasztóktól a pénzügyi szolgáltatásokért cserébe, függetlenül attól, hogy a bankok ezeket az ellenszolgáltatásokat milyen elnevezéssel illetik  (kamat, folyósítási díj, kezelési költség, konverziós marzs). Fogyasztási, lakossági kölcsönök esetén tehát a “költség” fogalma, egy gyűjtőfogalom, amelyik magában foglalja az összes féle-fajta pénzügyi szolgáltatás pénzben kifejezett értékét. A “költségek” fogalmat tehát úgy kell értelmezni, hogy “költség” az, amiért az adós valamilyen szolgáltatást kap a banktól, a “költség” tehát a banki szolgáltatások pénzbeli ellenértékét fejezi ki.

1.2. Harmadik fél által nyújtott  szolgáltatások pénzben kifejezett értéke

Fogyasztási, lakossági kölcsönök esetén azonban gyakran előfordul, hogy egy bank olyan feltételekhez köti a kölcsön igénybevételét, amelyek szükségessé teszik harmadik személyek szolgáltatásainak az igénybevételét. Ilyen szolgáltatások lehetnek pl. egy értékbecslő szolgáltatása, aki megvizsgálja a felajánlott biztosíték értékét; egy közjegyző szolgáltatása, aki okiratba foglalja a szerződést; vagy a földhivatal szolgáltatása, ahol bejegyzik a biztosítéki jogot. Ezeknek a szolgáltatásoknak is van pénzbe kifejezett értéke. A törvényalkotó gyakran ezeknek a szolgáltatásoknak az ellenértékét is “költségnek” nevezi.

1.3. Nemzetközi összehasonlítás

Ugyanerre az eredményre jutunk, ha megvizsgáljuk az angliai vagy németországi pénzügyi szabályokat. Az angol “cost” és a német “Kosten” kifejezések tartalma megegyezik a fent leírtakkal. Továbbá magyar köznyelvben, ugyanúgy mint az angol vagy a német köznyelvben, szinonimaként keverednek a “díj”, az “ár”, a “költség”, a “jutalék” kifejezések.

Megj.: A Kúria által megfogalmazott első kérdés (“Egy kölcsönszerződés esetében, hogyan kell meghatározni a költség fogalmát?“) olyan, mintha a Kúria azt kérdezte volna a a Legfőbb Ügyésztől, hogy “Egy adásvételi szerződésben, hogyan kell meghatározni a vételár fogalmát?” vagy azt hogy, “Egy tanácsadói szerződés esetében hogyan kell meghatározni az óradíj fogalmát?

 banner-law

2. A Hpt. 213. paragrafusában szereplő „költség“ milyen szükségszerű illetve lehetséges elemekből tevődik össze devizaalapú kölcsön esetén?

A Hpt. 213. paragrafusában szereplő „költség“ kifejezés azokat az ellenszolgáltatásokat jelöli, amelyeket a fogyasztó fizet a banknak vagy egy harmadik személynek, azért, hogy az adott pénzügyi terméket igénybe vehesse. A magyarországi bankok által 2005-2009 között nyújtott deviza-alapú hiteltermékek termékek általában az alábbi pénzügyi szolgáltatásokból álltak össze:

szükségszerű elemek:

  • Szerződéskötési adminisztráció (folyósítási díj);
  • Hitelösszeg rendelkezésre bocsátása (kamat);
  • Hitelszerződés adminisztrációja (kezelési költség);
  • Pénzváltási szolgáltatás (árfolyamrés);

lehetséges elemek:

  • Folyószámla adminisztráció (számlavezetési díj);
  • Biztosítási kockázatvállalás (biztosítási díj);
  • Értékbecslési szolgáltatás (értékbecslő díja);
  • Közjegyzői okiratba foglalás (közjegyzői díj);
  • Földhivatali eljárás (földhivatali illeték)

Devizaalapú kölcsönt sokféle konstrukcióban lehet nyújtani. Az egyes konstrukciók eltérő szolgáltatásokat foglalhatnak össze. Ezért az egyes hiteltermékek költségstruktúráját, csak a szerződések pontos elemzése alapján lehet meghatározni.

banner-law

3. A Hpt. 213. paragrafus (1) bekezdés c) pontja a b) pontban szereplő semmisségi ok részletezésének tekinthető-e?

A Hpt. 213. paragrafus (1) bekezdés c) pontja a b) pontjai a “transzparencia” és azon belül az “átlátható árazás” követelményét foglalják írásba. A két pontban felsorolt (összesen 4 féle) tartalmi elemeknek mindnek egyszerre benne kell lennie a hitelszerződésekben ahhoz, hogy a hitelszerződések érvényesek legyenek. A törvényalkotó így kívánta biztosítani, azt, hogy a bankok ne használhassák ki információs fölényüket a fogyasztók hátrányára, azzal, hogy elrejtik a szerződésekben a további szolgáltatásokért fizetendő ellenszolgáltatás létét és értékét.

Hpt. 213. § ( 1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza 
b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb – esetleges – költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,
c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét
(1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról. 2006.11.14.)

Az 4 szükséges tartalmi elem:

  • teljes hiteldíjmutató (THM);
  • THM számítása során figyelembe nem(!) vett költségek [értsd ellenszolgáltatások] mértéke, vagy a mérték becslése;
  • a szerződéssel kapcsolatos összes költség  [értsd ellenszolgáltatás] megnevezése (pl. “kamat”);
  • a szerződéssel kapcsolatos összes költség  [értsd ellenszolgáltatás] mértéke (pl. “5%”);

Arról, hogy mi tekintendő “a szerződéssel kapcsolatos összes költségnek“, az Európai joganyag ad iránymutatást :

a hitel fogyasztó által viselt teljes költsége”: minden költség, ideértve a kamatot, jutalékot, az adókat és bármely olyan egyéb díjat, amelyet a fogyasztónak a hitelmegállapodás vonatkozásában meg kell fizetnie és amelyek a hitelező előtt ismertek, kivéve a közjegyzői költségeket; továbbá a hitelmegállapodáshoz kapcsolódó járulékos szolgáltatások költségei is, különösen a biztosítási díjak, amennyiben ezenfelül egy szolgáltatási szerződés megkötése a hitel megszerzéséhez, vagy a meghirdetett feltételek melletti megszerzéséhez kötelező“.

A fenti definíciónak megfelelően a fogyasztói kölcsön szerződésekben nem(!) csak a szűkebb értelemben vett kölcsönszerződésért (Ptk 522. §) fizetett ellenszolgáltatásokat kellett feltüntetni, hanem azokat az ellenszolgáltatásokat is, amely szolgáltatások igénybevételét a bank a kölcsönszerződés megkötése céljából kötelezővé(!) tett. A pénzváltási szolgáltatás igénybevétele szükséges eleme a devizaalapú kölcsönszerződéseknek, mert pénzváltás nélkül az ügyletet lebonyolítani nem lehet. A bankoknak ezért a fogyasztói kölcsönszerződésekben fel kellett (volna) hívniuk a fogyasztók figyelmét arra, hogy a pénzváltási szolgáltatás szükséges, és tájékoztatni kellett (volna) a fogyasztókat, ugyancsak a szerződésekben, arról, hogy mekkora költséget számít fel a bank ezért a szolgáltatásért.

A lehetséges szolgáltatások körében, pedig egyedi esetekben meg kell vizsgálni, hogy az adott szolgáltatás igénybevételét a bank kötelezővé tette-e, mert ha igen, akkor annak az értékét is fel kellett (volna) tüntetni a szerződésekben.

banner-law

4. Az eladási illetve vételi árfolyam alkalmazása a fogyasztó szempontjából költségként értelmezhető-e, értelmezendő-e (pl. PSZÁF által 2005. novemberében kiadott „A bankok ingatlanfedezetű devizahiteleinek összehasonlító elemzése III/2 pont) avagy az árfolyamrés alkalmazása az ellenszolgáltatás összegszerűségét meghatározó tényező egy „számítási mód“ pl. Szolnoki Városi Bíróság 3.P.21.893/2011/40 számú ítélet?

4.1. Az eladási illetve vételi árfolyam alkalmazása.

A PSZÁF 2005. novemberében készült kiadványának a megállapítása helytálló.

A deviza-vételi és deviza-eladási árfolyamok közötti megkülönböztetés “a normál banküzemi működéshez tartozik és alapvető pénzügyi-közgazdasági összefüggéseken alapul” (Legfőbb Ügyész szakmai véleménye, 2012. október 11.) Az deviza-vételi árfolyam alacsonyabb a deviza-eladási árfolyamnál. A deviza-vételi és deviza-eladási árfolyamok közötti különbség mértékét  a hitelintézet szabadon állapítja meg (PSZÁF szótár). A két árfolyam közötti eltérés a hitelintézet kereskedelmi haszna, a pénzváltási szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás (Wikipedia).

4.2. Szolnoki Városi Bíróság.

A Szolnoki Városi Bíróság 3.P.21.893/2011/40 számú ítéletében nem(!) az árfolyamrésről állapítja meg, hogy az egy “számítási mód” hanem arról, hogy a devizában nyilvántartott hitelösszeget valamint a havonta esedékes törlesztőrészletet az aktuális árfolyamon kell átszámítani forintra. Az aktuális árfolyam azonban ingadozik, ezért elképzelhető, hogy a devizában meghatározott havi törlesztőrészlet forintban kifejezett összege időnként növekszik. A törlesztőrészletnek az árfolyam-ingadozásból eredő változása nem költség, hanem az árfolyamkockázat következménye. A Szolnoki Városi Bíróság ítéletében tehát az árfolyamkockázattal kapcsolatban beszél a “számítási módról“, amit a bíróság szóhasználata (az ítélet 31. oldalán) is jól mutat:

” A bíróság álláspontja szerint ugyanis a deviza árfolyam változásából eredő esetleges többlet teher nem tekinthető sem többletkamatnak, sem kötelezettségnek még akkor sem, ha az árfolyam olyan trend szerint alakul, hogy az a forintban való teljesítésnél többlet terhet eredményez az adósra.

Az abból [árfolyamváltozás] eredő esetleges többletteher, nem tekinthető sem plusz kamatnak, sem plusz szolgáltatásnak.: hiszen az ily módon, e változó tényező, mint számítási mód alkalmazásával számszerűsített követelés jelenti magát a szolgáltatást.

A fentebb már kifejtettek szerint e kockázat megléte nem jogszabályba ütköző, azt maga a Hpt. is lehetővé teszi, mint ahogy azt, hogy a kölcsönszerződés alapján fennálló kötelezettség összegszerűségének meghatározását úgy írják elő, hogy az a feleken kívül álló, s előre nem látható körülmények által is befolyásolt.
Szolnoki  Városi Bíróság 3.P.21.893/2011/40 (2012.09.06)

Az “árfolyamkockázat” és az “árfolyamrés” kifejezések tartalma eltérő. Ezt a Fővárosi Törvényszék 2012. december 7. napján kelt ítélete és a Legfőbb Ügyész 2013. május 9. napján kelt szakvéleménye egyaránt megállapítja. Az árfolyam használata, akkor lett volna csak egy “számítási mód“, ha a bankok nem(!) különböztettek volna meg eladási és vételi árfolyamokat egymástól. Ha a bankok mindig azonos(!) árfolyamon végezték volna el a hitel adminisztrációja során a kirovó és lerovó pénznemek közötti átváltást , akkor a fogyasztóknak az átváltással valóban nem keletkezett volna többletköltségük. A fogyasztási, lakossági kölcsönszerződések tartalma azonban ettől eltért.

A valóságban a bankok vételi árfolyamot használták, amikor a kirovó pénznemben meghatározott hitelösszeget átváltották a lerovó pénznemre és eladási árfolyamot, amikor a kirovó pénznemben meghatározott havi törlesztőrészletet átváltották a lerovó pénznemre. Az eltérő árfolyamok használatát a bankok belefoglalták a szerződésekbe. A bankok ezzel a szerződéses szabályozással beépítették a pénzváltási szolgáltatás díját a hiteltermék költségei (értsd ellenszolgáltatásai) közé.

banner-law

5. Az árfolyamrés mértéke (melynek szokásos mértéke a hivatkozott PSZÁF anyagban írtak szerint általában 0,5 %-3 % között mozog) meghatározható-e egyáltalán előre akár a minimum illetve maximum megadásával? Meghatározhatók-e azok a feltételek, melyek változása esetén a pénzügyi intézmény azon változtat?

5.1. Az árfolyamrés mértéke.

Ez a kérdés valószínűleg egy félreértésen alapul. A PSZÁF kiadványának szerzője a “0,5%-3%” értékek megadásával nem(!) arra gondolt, hogy egy bank árfolyamrése  0,5%-3% között mozogna. A bankok egyedi árfolyamréseinek a mértéke a 2008-ig állandó volt, ezért az árfolyamrést nem kellett “minimum” illetve “maximum” megadásával definiálni.

A kiadványban nevezett két szélső érték 2005-ben a magyar pénzügyi szektorban alkalmazott árfolyamrések mértékére utalt. Akkoriban az OTP Bank árfolyamrése volt a legalacsonyabb (0,5%), és az ERSTE Bank árfolyamrése a legmagasabb (3%). A többi bank árfolyamrése pedig e két érték között volt.

A bankok által alkalmazott árfolyamrések mértéke éveken keresztül változatlan volt. Ezt a bankok weboldalán visszakereshető árfolyamadatok bizonyítják. A bankok csak 2008-tól kezdték el különböző időpontokban növelni az alkalmazott árfolyamrések értékét, hogy észrevétlenül növeljék a lakossági devizaalapú hitelek költségeit. Erről az ún. árfolyamtrükkről 2010-ben számtalan újságcikk beszámolt:

5.2. Az árfolyamrés mértékének a módosítása.

A deviza-vételi és deviza-eladási árfolyamok közötti különbség mértékét  a hitelintézet szabadon állapítja meg (PSZÁF szótár). Az árfolyamrés módosítása ezért a bank egyoldalú döntése alapján lehetséges. A bankok a saját egyedi árfolyamréseik növelésével megemelték a pénzváltási szolgáltatásaikért felszámított költséget.

Az árfolyamrés növelése ezért egy egyoldalú szerződésmódosításnak minősül, amire a szerződések egyoldalú módosításának a szabályait kellett (volna) alkalmazni.

banner-law

6. Egy pénzügyi intézménynél ugyanabban az időpontban érvényesülhetnek-e eltérő árfolyamrések, vannak-e kifejezetten kizárólag a devizahitel szerződések esetén alkalmazott eladási vételi árfolyamok?

Az alkalmazott árfolyamrést egyetlen hitelnyújtó sem tette/teszi közzé hirdetményeiben, amivel a bankok ugyancsak megsértették/megsértik a “transzparencia” és azon belül az “átlátható árazás” követelményét.

A bankok saját használatra többféle átváltási árfolyamot határoztak meg, melyeket különböző fantázianevekkel jelöltek (pl. „Deviza 1”,„Számlakonverziós deviza”, „Hitelkonverziós deviza”, vagy „Devizaárfolyamok privát ügyfelek részére”). Egységes és közérthető elnevezések hiányában a különböző árfolyamok felhasználási módja kívülállók számára teljességében nem ismert, ezért egyes esetekben csak találgatni lehet, hogy a devizaalapú lakáshitelek törlesztő részleteinek átváltásakor melyik bank melyik saját devizaárfolyamot alkalmazta.

Azt feltételezzük (reméljük), hogy minden bank pontosan megnevezte az általános szerződési feltételeiben, hogy az adott hitelügylet lebonyolítása során mely árfolyamokat fogja használni. Az OTP Bank csak egyfajta deviza-vételi és deviza-eladási árfolyamot határoz meg, ezért az OTP Bank csak egyfajta árfolyamrést alkalmaz.

banner-law

7. A devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés esetén a THM-ben a vételi illetve eladási árfolyamot miként kell figyelembe venni, milyen időpont szerinti árfolyam az irányadó?

7.1. Miként kellett az árfolyamrést figyelembe venni?

A vételi és az eladási árfolyamokat azért kellett figyelembe venni a teljes hiteldíj mutató (THM) számítása során, hogy a THM eredménye tükrözze a pénzváltási szolgáltatásért fizetett ellenszolgáltatás értékét is.

A THM mutató célja, hogy segítséget nyújtson a fogyasztóknak a hiteltermékek kiválasztása során. Két hiteltermék közül az termék az olcsóbb, amelyiknek a THM-je alacsonyabb. Ha egy bank egy deviza alapú hiteltermék THM-jének a kiszámítása során figyelembe veszi a  vételi és az eladási árfolyamokat, akkor annak a hitelterméknek a  THM-je magasabb lesz, mintha a bank az eltérő árfolyamokat nem vette volna figyelembe.

Annak érdekében, hogy a THM valóban tükrözze a hiteltermékhez kapcsolt valamennyi költséget (értsd ellenszolgáltatást) a deviza alapú hiteleknél figyelembe kellett venni az eltérő árfolyamokat. Ezt a kötelezettséget a 41/1997. (III.5.) Kormányrendelet  (THM-Rendelet) 8. § (1) bekezdése tartalmazta.

Az egy technikai kérdés, hogy pontosan milyen módon lehet az eltérő árfolyamokat a THM számításnál figyelembe venni. A  technikai szabályokat a THM-Rendelet 11/B. § tartalmazta.

7.2. Milyen időpont szerinti árfolyam az irányadó?

A bankok egyedi árfolyamréseinek a mértéke független(!) az árfolyam-ingadozástól. A THM számítás szempontjából ezért mindegy, hogy a THM számítás során a bank milyen időpont szerinti árfolyamokat használta.

banner-law

8. Amennyiben az árfolyamrés alkalmazása Hpt. 213. paragrafusába ütközne, annak mi a jogkövetkezménye? A részleges érvénytelenség Ptk. 237-239. paragrafusában irt szabályai erre az esetre alkalmazhatók-e?

A Hpt. 213. §-a kizárja a Ptk. 237-239. §-ainak az alkalmazását, mert a Hpt. 213. § önmagában rendelkezik a jogszabálysértés következményéről. Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja 2006. december 31. napjáig így szólt:

Hpt. 213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget. (1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról. 2006.11.14.)

Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjának a tényállási része az hogy “nem tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos összes költséget“. A tényállási rész, ténykérdés, mert a költségek hiánytalan felsorolását bizonyítással ellenőrizni lehet. A deviza alapú hiteltermékekhez kapcsolódik pénzváltási szolgáltatás is, ennek a szolgáltatásnak az ellenértékét a szerződésekben fel kellett tüntetni. Amennyiben egy bank ezt a költséget nem tüntette fel, akkor az adott szerződésben nincs az összes költség felsorolva. Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjának a szankció része az, hogy “semmis a kölcsönszerződés“. Tehát ha a tényállás teljesül, akkor az adott szerződés teljes terjedelmében semmis. A Hpt. 213. § (1) bekezdése tehát önmagában rendelkezik a jogkövetkezményről. A Ptk. általános szabályait alkalmazni ezért nem szükséges és nem is lehetséges. A Ptk. 239. § (1) bekezdése így szól:

Ptk. 239. § (1) A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. (Polgári Törvénykönyv)

Ennek a rendelkezésnek a tényállási része az hogy “a szerződés részbeni érvénytelensége esetén“. Ez a rendelkezés tehát csak akkor alkalmazható, ha egy szerződés csak részben semmis. Így a Ptk. 239. § (1) bekezdése azért sem alkalmazható a Hpt. 213. §  (1) bekezdés megsértése esetén, mert a Hpt. 213. §  (1) bekezdése az adott szerződést teljes mértékben megsemmisíti, így nem merül fel az a kérdés, hogy mi legyen a szerződés érvényben maradt részével.


Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre és Likeoljon minket a Facebookon, hogy az elsők között értesüljön az eredményeinkről!


banner-law

9.Összegzés

  • Fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés esetén a költség fogalma a szerződés alapján igénybe vett szolgáltatásokért fizetett ellenszolgáltatásokat jelöli.
  • A deviza-alapú hitelek konstrukciójának szükségszerű eleme a pénzváltási szolgáltatásért fizetett ellenszolgáltatás (költség).
  • A Hpt 213. § (1) bek. c) és b) pontjaiban felsorolt feltételek, tartalmi elvárásokat sorolnak fel a pénzügyi szerződésekre vonatkozóan. Bármelyik tartalmi elem hiánya a szerződés semmisségét okozza.
  • A deviza vételi és deviza eladási árfolyamok megkülönböztetése elterjedt szokás a pénzügyi szektorban. A két árfolyam közötti különbség (rés) a pénzügyi intézmények kereskedelmi haszna. A fogyasztók szemszögéből nézve: minél nagyobb a rés annál nagyobb a pénzváltás költsége.
  • A bankok árfolyamrése nem ingadozik automatikusan. A bankok árfolyamrése akkor módosul, ha a bank annak módosításáról dönt.
  • A pénzügyi intézmények által használt különböző árfolyamok kívülállók számára nehezen átláthatóak. Az OTP Bank Nyrt. csak egy fajta deviza eladási és egyfajta deviza vételi árfolyamot határoz meg.
  • A THM meghatározásakor az eltérő árfolyamokat azért kell figyelembe venni, mert az árfolyamok elérésének a mértéke határozza meg a pénzváltási szolgáltatás díját (költségét). Mivel az árfolyamok eltérése (árfolyamrése) nem ingadozik, ezért gyakorlatilag mindegy, hogy melyik napon érvényes árfolyamot vették a THM számítása során figyelembe.
  • A Hpt. 213. §-a kizárja a Ptk. 237-239. §-ainak az alkalmazását, mert a Hpt. 213. § önmagában rendelkezik a jogszabálysértés következményéről.

Kérjük támogassa egyesületünk tevékenységét!
A legkisebb adomány is számít.

Bankszámlaszámunk: Számla tulajdonos:
Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület

Számlavezető Bank:
ERSTE Bank Hungary Zrt.

Bankszámlaszám
11600006-00000000-40556309

Támogatását nagyon köszönjük!

One Response to Mi a költség? – Jogállami válaszok a Kúria kérdéseire

  1. […] Mi a költség? – Jogállami válaszok a Kúria kérdéseire […]

%d blogger ezt kedveli: