Pályázunk állami támogatásra (FV-I-14)

Az egyesület finanszírozása hosszú ideje megoldatlan.

Eddig nem pályáztunk állami támogatásra, mert úgy gondoltuk, amíg szabadon, nyíltan és határozottan kritizáljuk a hatalmi elit és az állami szervek működését, addig nincs esélyünk pályázati támogatást nyerni. Ezzel egyidejűleg azt reméltük, hogy a munkák eredményei alapján eljut hozzánk annyi önkéntest támogatás, amennyi működésünkhöz szükséges.

Köszönjük azoknak a fogyasztóknak, akik önkéntes adományaikkal eddig hozzájárultak a működésünk költségeihez!

Ezekből a felajánlásokból az elmúlt két évben több százezer forint gyűlt össze. Ezt a pénzt kizárólag az egyesület működésére fordítottuk.

Ezek a felajánlások azonban sajnos nem fedezik a költségeinket. Magyarország leggazdagabb és legbefolyásosabb vállalkozásaival vettük fel a küzdelmet. Ebben a küzdelemben a kiadásaink is megemelkedtek.

emptytrouserAz idei év az első, hogy részt veszünk az 1% SZJA felajánlások gyűjtésében valamint, hogy pályázatot nyújtunk be állami támogatásra.

Aki elolvassa a pályázati felhívást, az meggyőződhet arról, hogy a PITEE egyesület közérdekű keresete az OTP Bank ellen, a lehető legjobban megfelel a pályázati feltételeknek.

Ebben a bejegyzésben beleolvashat a pályázati felhívásba és a pályázati beadványunkba.


Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre, Likeoljon minket a Facebookon és kövessen minket a Twitteren, hogy az elsők között értesüljön az eredményeinkről!


1. Pályázati felhívás

Magyarország 2014. évi központi költségvetése 77 200 000 Ft-ot szán “Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek” támogatására.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal egy hónapja tette közzé pályázati felhívását többek között “Érdekfeltárás, érdekérvényesítés, valamint közérdekű kereset indítása” céljából.

KIH-Logo

A pályázat célja fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek arra irányuló tevékenységének támogatása, hogy kísérjék figyelemmel a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételeket, és közérdekű keresetet kezdeményezzenek a fogyasztói jogok vagy fogyasztói érdekek védelme érdekében. Ezzel együtt segítsék a fogyasztói jogok érvényesítését, feltárják a fogyasztói problémákat és véleményezzék a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosítást kezdeményezzenek a fogyasztói jogok vagy érdekek védelme céljából, emellett minél szélesebb körben lehetővé váljon számukra a fogyasztók képviselete.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2014. április 4.

2. Részlet a pályázati beadványunkból

2.1         A szervezet küldetése (misszió)

A szervezet alapító-tagjai Magyarországon érettségiztek, külföldön szereztek egyetemi diplomát és jelenleg külföldön dolgoznak.

Az elmúlt 10-15 évben megismerték a fogadó országok kultúráját, beilleszkedtek a társadalomba, és szakmai tapasztalatot szereztek különböző pénzügyi és jogi pozíciókban.

Az elmúlt években egyre többször lehet arról hallani, hogy Magyarországnak szüksége van arra a tudásra és tapasztalatra, amit külföldön élő magyarok szereztek.

Legutóbb, 2014. január 27. napján, beszélt Orbán Viktor, miniszterelnök, arról, hogy mennyire fontos a külföldön szerzett tudás hazahozatala.

A szervezet küldetése hazahozni azt a tudást, amit a szervezet alapítói külföldön szereztek, annak érdekében, hogy „ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük Magyarországot, ahová haza lehet jönni, (…) sőt ahová érdemes is hazajönni“.

Orbán Viktor miniszterelnök, 2014.01.27. (4:18)

2.2         A szervezet jövőképe (vízió)

Magyarország akkor lesz olyan ország, ahová haza lehet jönni, sőt ahová érdemes is hazajönni, ha

  • a fogyasztói jogokat a bankok betartják; és
  • az igazságszolgáltatás, szükség esetén, hatékonyan és gyorsan kikényszeríti a fogyasztói jogok betartását.

A pályázatunk eredményéről mindenkit tájékoztatni fogunk.


PITEE-Egysza-kep_ (5)

2 Responses to Pályázunk állami támogatásra (FV-I-14)

  1. […] Március elején beszámoltunk arról, hogy pályázatot nyújtottunk be állami támogatásra a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz (Pályázunk állami támogatásra (FV-I-14)). […]

  2. […] igényelt támogatást fogyasztóvédelmi közérdekű keresetekre ákartuk fordítani (Pályázunk állami támogatásra (FV-I-14), 2014.03.07). Pályázatunk sikertelen volt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint […]

%d blogger ezt kedveli: