“A megpályázott cél támogatása nem indokolt.” – Sikertelenül pályáztunk állami támogatásra (FV-I-14)

Március elején beszámoltunk arról, hogy pályázatot nyújtottunk be állami támogatásra a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz (Pályázunk állami támogatásra (FV-I-14)).

A pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium hirdette meg fogyasztóvédelmi szervezetek számára “Érdekfeltárás, érdekérvényesítés, valamint közérdekű kereset indítása” céljából.

emptytrouser

Pályáztunk

Fogyasztóvédelemre közel 77 millió forintot szánt idén a költségvetés. A pályázati pénzek elosztásáról Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter döntött.

Pályázatunk célja közérdekű keresetek indításával a bankok “Egyoldalú szerződésmódosításainak felülvizsgálata” volt.

Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter kérelmünket elutasította. Álláspontja szerint a megpályázott cél támogatása nem indokolt:

A megpályázott cél támogatása nem indokolt.


Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre, Likeoljon minket a Facebookon és kövessen minket a Twitteren, hogy az elsők között értesüljön az eredményeinkről!


A pályázati kiírás szerint a támogatási kérelem elbírálásakor előnyt jelentet, ha a pályázónak van folyamatban lévő közérdekű keresete, és ha az a kereset nagyszámú fogyasztót érint.

Egyesületünknek jelenleg két közérdekű keresete van folyamatban. Az egyik az OTP Bank a másik a Lombard ellen. Az érintett fogyasztók köre több százezer.

"nem indokolt" a devizahitelesek jogvédelme

“nem indokolt” Mihály

Sajnos ezen keresetekkel sem sikerült kiérdemelnünk a miniszter úr támogatását. Különböző szervezetek összesen 11 pályázatot nyújtottak be közérdekű keresetek indítása céljából. A miniszter úr közel 18 millió forintot osztott szét a pályázók között. A 11 pályázóból csak az alábbi két egyesület pályázata volt sikertelen:

  1. Teszt és Piac Fogyasztóvédelmi Egyesület
    0,- Ft,
  2. Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület
    0,- Ft.

Ezzel szemben a fogyasztóvédelemre szánt  teljes éves támogatási keret több mint 50%-át (42.400.000 forintot) a miniszter az alábbi két egyesületnek adta:

  1. Fogyasztóvédők Országos Egyesülete
    19,5 millió forint,
  2. Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége
    22,9 millió forint

Ismereteink szerint ezek az egyesületek eddig nem indítottak közérdekű keresetet pénzügyi szolgáltatók ellen. Varga Mihály miniszter úr döntése igazolja, hogy a kormány meg kívánja akadályozni a fogyasztói jogok érvényesítését a pénzügyi szolgáltatások területén.

Támogatás

Támogatás

Varga Mihály szándéka ellentétes az Európai Unió célkitűzéseivel. Az Európai Unióban ugyanis kiemelt figyelmet szentelnek a fogyasztó védelemnek a pénzügyi szolgáltatások területén.

A sikertelen pályázatunkra tekintettel kérünk mindenkit, hogy támogasson minket adója 1%-ával!

A pályázat nyerteseit itt tekintheti meg: Támogatott projektek (FV-I-14)

A KIH az alábbi e-mailben tájékoztatott minket miniszter úr döntéséről:


Értesítés elutasított pályázatról (FV-I-14-A-0009)


Feladó: info@eper.hu
Címzett: pitee2008*@gmail.com
Dátum: 2014. április 2. 16:59
KIH-Logo

Tisztelt Pályázó!

Értesítem, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által 2014. február 5-én megjelentetett, FV-I-14 kódszámú, a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2014. évi támogatása” elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott, FV-I-14-A-0009 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett “Egyoldalú szerződésmódosítások felülvizsgálata” című projektjüket a Nemzetgazdasági Minisztérium nem támogatta.

Pályázata az alábbi indokkal került elutasításra:
A megpályázott cél támogatása nem indokolt.

Tájékoztatom, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 90. §-a értelmében a döntés ellen kifogással élhet.

Kérem, továbbra is kísérje figyelemmel a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatait, és őszintén remélem, hogy a későbbiekben a sikeres pályázók között üdvözölhetjük.

Üdvözlettel,

B. Tóth Annamária
főosztályvezető


PITEE-Egysza-kep_ (1)

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: